A muzslyai elsőáldozók lelki napja Lukácsfalván

Az elsőáldozásra készülők számára lelki napot szerveztünk április 8-án Lukácsfalván. Egyben kirándulás is volt ez a szombati nap. A kerékpártúra nagy élmény volt. A szentmise előtt a hitoktató egy történetet mondott el az elsőáldozásra készülőknek, A tiszta szív történetét. A szentmisét Golob Feliks SDB atya mutatta be az elsőáldozók aktív részvételével.

Nagycsütörtökön bemutatkoztak a muzslyai elsőáldozók

Az utolsó vacsora miséjén az elsőáldozók az oltár körül foglaltak helyet, egészen közel Jézushoz, mint ahogy az apostolok az utolsó vacsorán. Mindenki bemutatkozott a hívőközösségnek és elmondta, hogy elsőáldozó szeretne lenni.

Pattogatott kukoricás oratórium nagyszombaton

Minden évben nagyszombaton Stojan atya és az animátorok megszervezik a pattogatott kukoricás oratóriumot. Ezen a napon nem csak játékok vannak, hanem virrasztás Jézus sírjánál. A legkisebbek is odaléptek Jézus sírjához, imádkoztunk és énekeltünk. Tudjuk, hogy értünk tette, és azt is, hogy feltámadásával az örök életet ajándékozza nekünk.

Az oratórium keretében egy karitatív esemény is történt. A bérmálkozók és a többi hittanos a nagyböjti időben gyakorolták a lemondás erényét. Így egy-két csomagot sikerült összeállítanunk, melyet két családnak el is vittük, hogy örömet szerezzünk nekik.