A fény a szeretet jele: adventi gyertyagyújtás a székesegyházban
„A fény amit ide hoztatok a szeretet jele volt amit Jézusnak akartunk átadni.” Ezek a szavak nyitották mons. Gyuris László atya, általános helynök, rövid beszédét amit az adventi gyertyagyújtásra összegyűlt gyerekekhez intézett december 2-án a nagybecskereki székesegyházban.
Több mint 250 gyerek és 100 felnőtt, animátorok, szülők, segítők, utazott jelképesen ezen a szombaton a három napkeleti bölcsel Muzslyáról az Emmausz fiúkollégiumból, a Szatmáry Karolina lánykollégiumon keresztül a nagybecskereki székesegyházig. Mint a napkeleti bölcsek a résztvevők is ajándékokkal keltek útra: „tömjénnel”, amit saját kezűleg készítettek el kézműves foglalkozáson; „arannyal”, kinccsel amit az adventi gyertya jelképezett és amit buzgón kerestek kincskereső játékban; és végül „mirhával” ami a tehetségeik gyümölcse, egy kétnyelvű dal amit a leánykollégium falai között sajátítottak el.
Ezeket az ajándékokat hozták magukkal magára az adventi gyertyagyújtásra ami hagyományosan a székesegyházban történt. A meggyújtott gyertya a templom bejárati ajtajából indult és kézről kézre, énekkel és a kézműves ajándékok átadásával átszőve halad egészen az oltárig, ahol monsg. Gyuris László vette át a gyertyát és helyezte az adventi koszorúra.
„A fény, amit ide hoztatok, a szeretet jele volt, amit Jézusnak akartunk átadni. Mert a szeretet mindig fény is. Most ide tettük, erre az adventi koszorúra, és itt a székesegyházban fog égni négy vasárnapon keresztül, és jelezni fogja a ti szereteteteket,” mondta László atya a beszédében. Hozzá adta, hogy a szép kézműves ajándékokon kívül, amik a székesegyház karacsonyfaján fognak díszelegni, mindannyian még többet is tudunk tenni a karácsonyi készületben. Bemutatta az adventi kalendáriumot amit a pasztorális iroda készített, és amely minden napra egy jócselekedetet javasol, ami segitségével nemcsak külsöleg, hanem lelkileg is készülhetünk a Megváltó születésére. A naptár másik oldalán egy karácsonyfa található. Amikor egy-egy javaslatot szeretetből elvégzünk, a karácsonyfára rajzolunk egy ajándékot. Ezekből a fákból karácsony után készül majd egy digitális könyv.
A videó szerkesztője: Kocsis Erik
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2023/12/adventbecskerek1-150x150.jpg)
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2023/12/adventbecskerek2-150x150.jpg)
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2023/12/adventbecskerek3-150x150.jpg)
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2023/12/adventbecskerek4-150x150.jpg)
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2023/12/adventbecskerek5-150x150.jpg)
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2023/12/adventbecskerek6-150x150.jpg)
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2023/12/adventbecskerek7-150x150.jpg)
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2023/12/adventbecskerek8-150x150.jpg)
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2023/12/adventbecskerek9-150x150.jpg)
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2023/12/adventbecskerek10-150x150.jpg)
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2023/12/adventbecskerek11-150x150.jpg)
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2023/12/adventbecskerek12-150x150.jpg)
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2023/12/adventbecskerek13-150x150.jpg)
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2023/12/adventbecskerek14-150x150.jpg)
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2023/12/adventbecskerek15-150x150.jpg)
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2023/12/adventbecskerek16-150x150.jpg)
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2023/12/adventbecskerek17-150x150.jpg)
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2023/12/adventbecskerek18-150x150.jpg)
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2023/12/adventbecskerek19-150x150.jpg)
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2023/12/adventbecskerek20-150x150.jpg)