Kis közösség nagy öröme
![](https://www.catholic-zr.org.rs/wp-content/uploads/2013/11/karolyfalva-720x340.jpg)
November kettős örömünneppel kezdődött a dél-bánáti szórványközösség, Károlyfalva (Banatski Karlovac) hívei számára.
November elsején a helyi temetőben ERŐS MIHÁLY plébános megáldotta az újonnan felállított keresztet.
A templombúcsú, Borromeo Szent Károly ünnepe alkalmából november 3-án első ízben mutatott be szentmisét a valamikor patinás templomban DR. NÉMET LÁSZLÓ SVD nagybecskereki püspök.
Károlyfalva híveinek lelki gondozását a verseci plébános látja el. Az idei évben a templombúcsú igazi örömünnep volt a település híveinek, hiszen a püspök atyával együtt misézett jelenlegi plébánosuk, Erős Mihály atya és előző plébánosuk, MSGR. GYURIS LÁSZLÓ ATYA is.