Ikebanák és virágkompozíciók a lukácsfalvi templomban

Fiatalokat vonzani az egyházba csak úgy lehet, ha vannak meggyőződéses és meggyőző fiatalok a hitközségekben, akik saját maguk képviselik a fiatal generáció számára a jövő egyházát. Egy vonzó, nyitott, életteli, dinamikus közösséget… Ilyenek Lukácsfalván az ifjúsági énekkar tagjai – Palatinus Alen, Nikolić Adrián, Ispánovity Gabriella, Bakić Éva, Mirčik Regina -, akik éltetik ezt a hívőközösséget. Ők azok, akik minden megmozdulásban részt vesznek, akik odaadóan és tevékenyen is részt vállalnak a helyi katolikus egyház életében. A takarítják, és rendben tartják a templomot és környékét, a csoport hölgykoszorúja a virágoskertet is gondozza, míg a szép oltárdíszek és ikebanák Adrián keze munkáját dicsérik.

Ünnepi díszbe öltöztettük templomunkat Húsvét ünnepére. Hangulatos, tavaszidéző ikebanák, díszek ékesítik az istenházát, ahol jól esik megpihenni, fohászkodni, énekkel dicsőíteni az Urat.