Nezsényi lehetőségek

nezsenyparokia1Másfél évtizeddel az alapok kiöntését követően huszonhét munkanap alatt ( 2013. július 17-e és augusztus 28-a között ) készült el a közép-bánsági Nezsényben ( Neuzina ) az új parókia épülete a római katolikus plébánia telkén. A munkálatokat részben a magyar állam (az Emberi Erőforrás Minisztériuma), részben a szerb állam (a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság), önrészként pedig a Nagybecskereki Egyházmegye finanszírozta. A kivitelező az újvidéki Milovanović Enterijeri vállalat volt. Az objektum augusztus végén megtörtént hivatalos átadása/átvevése alkalmával jelen lévő helybéliek terveit idézve, a régi parokia épületét, amelyre ugyancsak ráférnének az alapos felújítási munkálatok, a falurészben működő anyanyelvápoló szakcsoport, a Gyöngyvirág kézimunkacsoport, illetve a helyi Nezsény Magyar Kultúrkör lakja majd be, illetve visel róla gondot.

nezsenyparokia2Mint ismeretes, az egyházmegye mátrikulumai Nezsényt illetőleg megközelítőleg ötszázötven lélekszámú római katolikus közösségről szólnak. A plébánia alapítását a korabeli okmányok 1855-re datálják, a közösség Havas Boldogasszony tiszteletére emelt temploma pedig 1895-ben készült el. Ennek tőszomszédságában keresendő a régi parókia épülete is, amely minden megkapó külcsíni szívóssága ellenére egyre rosszabb állapotban van. Olyannyira, hogy – bár a helybéliek rendületlenül reménykednek eme objektum belátható időn belüli megújulásában is!, a gazdasági mutatók függvényében többszörösen is kifizetődőbbnek bizonyult egy teljesen új épületbe beruházni, mint a meglévőt tatarozni! – értesültünk ft. Bővíz László egyházmegyei vagyonkezelőtől, miután a munkálatok felügyeletével megbízott főmérnök jelenlétében hivatalosan is átvette az új nezsényi parókia épületét, illetve annak kulcsait. A közösségépítés több megnyilvánulási formájának is eleget tevő objektumba be lett vezetve a gáz, rendelkezik egy tágas közösségi teremmel, irodahelyiséggel, konyhafülkével, mosdóval kombinált toalett-helyiséggel, illetve padlástérrel. Voltaképpen egy, a környezetébe szervesen illeszkedő épületről van szó, amelynek építéséből maguk a nezsényi magyarok is kivették részüket. Bizonyítván, hogy a kevesek tettrekészségében bizony több az erő, mint a sokak puszta szemlélődésében!

nezsenyparokia3Merthogy számbelileg rohamosan fogyó, a többségbe szinte feltartózhatatlanul beolvadó kicsiny közösség ez. Persze, akadnak közöttük elszánt fáklyavivők, akik elsősorban személyes életvitelükkel rengeteget tesznek mindnyájukért. Építve kifelé is a kapcsolatokat, melynek legfrissebb eredményeképpen a már csak anyanyelvápolásba kapaszkod(hat)ó iskolások az idei tanév kezdetén ismét kapnak magyar nyelvű hitoktatót. Az önálló magyar tagozatra sajnos, továbbra sincs kilátás.