Hirdessétek az Evangéliumot!

Működésének egyéves jubileumát ünnepelte a Szent András Evangelizációs Központ Padén.

Amikor elkezdtem püspöki szolgálatomat Bánátban, az első dolog volt, hogy megpróbáltam megismerni az egyházmegyénket. Jártam, látogattam, hallgattam, és találkoztam emberekkel. Így sikerült akkortájt találkoznom egy lelkes csapattal Csókán. Egy olyan csapattal, amely új módon adja tovább az Örök igazságot. Emberek, akiket megérintett a Szentlélek, és hagyják magukat általa vezetni.

– mondta dr. Német László SVD nagybecskereki püspök a Szent András Evangelizációs Központ vajdasági működésének egyéves jubileumán, Padén, január 21-én.

Az ismeretség lassan együttműködéssé vált, majd igaz lelki barátsággá. De nem maradtunk csak barátságon, elkezdtünk még jobban odafigyelni az Úr szavára: hirdessétek az Evangéliumot.

Életünk nagy célja és örömünk forrása hirdetni az Evangéliumot. Mindig és mindenhol. Ezért alakult meg a Szent András Evangelizációs Központ is Padén, ezért kezdődtek el itt az imatalálkozók, amelyek mind nagyobb számban gyűjtik össze az Istenre vágyókat. Azokat, akik megnyitják a szívüket valami többre, mint amit csak a mindennapi élet nyújt, vagy a megszokott igazi, jámbor vallásosság. A cél nagyon nemes: dicsőítő-közbenjáró imaalkalmak Vajdaság lelki, testi, erkölcsi megújulásáért – hangsúlyozta a főpásztor.

A dicsőítő-közbenjáró imaalkalmak megálmodója és megvalósítója a Szent András Evangelizációs Központ vezetősége – Pozsár Ildikó, Ságity Mária, Gyuris Gellért és Csiszér László –, akik minden hónapban 80-120 emberrel együtt imádkoznak Vajdaság megújulásáért 2014 januárja óta. Tevékenységi körük sokrétű, missziókat és missziós napokat szerveznek a Nagybecskereki Egyházmegye plébániái, emellett aktív szerepet vállalnak a hittanosprogramok lebonyolításában is.

A Szent András Evangelizációs Központ következő dicsőítő-közbenjáró imaalkalma Hamvazószerdán, február 18-án, majd Gyümölcsoltó Boldogasszony-napján, március 25-én lesz Padén, 17 órai kezdettel.

A tavasz folyamán missziós napokat tartanak a Viharsarok – Oroszlámos, Majdán, Rábé – hívő népének, míg szeptember 24-27. Bókán és Nezsényben lesz misszió.

Az Új élet Krisztusban kurzust március 20-22. szervezik meg Kisoroszon. A János kurzusnak maga a központ ad otthont Padén június 23-28.