Úrnapja Nagybecskereken

Dr. Német László SVD úrnapi homíliája

Úrnapja, 2019. június 23.

Amikor Úrnapját nyilvánosan kezdték tartani, a kezdeményezők vágya és óhaja az volt, hogy legyen egy olyan ünnep az egyházi évben, amelyet kimondottan Krisztus Szent Testének és Vérének szentelnénk. Az Ünnep, az Oltáriszentségben örökké jelen lévő Krisztus imádásának ünnepe, Belgiumból indult. Már a tizenegyedik század elején voltak itt ájtatos és jámbor lelkek, akik rendszeresen imádták az Oltáriszentségben jelen levő Isten Fiát.

A Tabernákulumban lakozó Oltáriszentség legmélyebb értelme és célja mai napig nem más, mint Krisztus állandó jelenléte a mi világunkban. De tudjuk, hogy Istennél semmi sincs csak azért, hogy ott legyen. Minden isteni valóságnak van egy mélyebb értelme, és nem marad meg semmi csak a látható formában, vagy a látható formánál. Ha a kis fehér ostyára tekintünk a Tabernákulumban, gondolataink szinte azonnal másra irányulnak, nem maradnak meg ennél a kis valóságnál.

Amikor a Szentostyára nézünk, mi keresztények arra gondolunk, amit a mai Evangéliumban hallottunk. Jézus tanítványaival járta a vidéket, sok ember követte. Hallgatták, annyira, hogy el is feledkeztek arról, hogy enni is kellene. Ahogy aztán jött az éjszaka, az éhség mégiscsak hallatta magát. Jézus pedig szeretetében nem engedte azt, hogy az emberek szaladjanak el gyorsan és keressenek magunkban élelmet, hisz majdnem lehetetlen is lett volna ekkora mennyiségű élelmet találni (mint egy ötezer férfi volt ott, jegyzi meg az Evangélista), hanem ő maga gondoskodott a táplálékról.

Az emberek éhesek voltak, az Úr gondoskodott róluk. Ma is hányszor vagyunk éhesek ebben az életben. És itt nem csak fizikai éhségre gondolok, hanem még inkább gondolok a szellemi éhségre. Hányszor vagyunk nyugtalanok és keresünk valamit, ami csillapíthatja éhségünket, vágyainkat. Keressük életünk értelmét, keressük azt, hogy mi tesz minket boldoggá, elégedetté, és nagyon sokszor ott keresünk rá választ, ahonnét valójában nem jöhet a határtalan vágyunkat és éhségünket kielégítő felelet. Mert éhségünk, vágyunk a boldogságra éppen azért mert Istentől van, végtelen és határtalan. Nem tud minket jól laktatni végérvényesen a kapcsolatai sokasága, a barátságok, de még a családi életünk sem, hisz ott is vannak tragikus elvállások, halálesetek. Földi életünkben mindig azzal szembesülünk, hogy határokba, bizonytalanságba ütközünk. A földi értékek nem tudnak minket véglegesen jól-laktatni, azok mindig bizonytalanok maradnak, behatároltak. Krisztus Teste és Vére az Oltáriszentségben azonban képes erre, mert az is isteni, mint a mi végtelen vágyunk is. Személyes tapasztalatom, hogy amikor az Oltáriszentség előtt meg tudok nyugodni, hihetetlen erő és nyugalom tölt el. Minden vágyam és hiányérzetem eltűnik, minden a helyére kerül, rendeződik. Elvesznek az idő és a tér határai és úgy tűnik, hogy minden az örök nyugalomba, az örök és végtelen szeretetbe ér bele.

Az Oltáriszentség titka éppen ez. Az örök szeretet jelenléte a világban, mely abban a Szentségben van jelen, mely az örökké élő Krisztust teszi jelenvalóvá számunkra.

Az örök életre való vágyódás, a végtelen és feltétel nélküli szeretet megélése, az állandó értelemkeresések és értelem-megtapasztalások mind részei ennek a mai szép ünnepnek, hiszen ezek ráébresztenek arra, hogy létezik az örök és tökéletes Létezés, a határtalan és végsőkig elmenő szeretet, mely az Oltáriszentségben jelen van a világban.

Szent Pál egyszer azt mondta, hogy „minden jó az Úrtól, a Lelkétől, jön”. A mai ünnep is Istentől ered. Amikor a hívek Belgiumban, Jézus Krisztust a legszentebb Oltáriszentségben imádták, és sok száz évvel ezelőtt kivonultak vele a város utcáira, az volt az eltökélt szándékuk, hogy megmutassák a Világ Urának, a városukat, az utcákat, ahol élnek. Szép volt a gondolat, de szerintem Jézus Krisztusnál kissé más a sorrend. Ő nem azt akarja látni, amit tettük, építettünk, vagy azt, hogy hogyan díszítettük fel az utcákat. Ezt ő mind látja és tudja anélkül is, hogy bemutassuk neki. Azt azonban akarja, hogy az ő isteni jelenléte ne legyen bezárva még akkor sem, ha a legszebb székesegyházról van szó. Ő oda akar menni, ahol élünk, ahol boldogok vagyunk, ahol a mindennapi kenyerünkért küzdünk meg, ahol az élet értelmét keressük, ahol fáj az élet azért, mert talán éppen határainkkal szembesültünk. Látni akarja életünket úgy, ahogy az kinéz. Isten pedig, ha lát valamit, akkor azt szeretetével, jelenlétével, irgalmas odafordulással, apai-anyai szeretetével gyógyítja, és új élettel tölti meg. Ez az úrnapi körmenet és az Oltáriszentség tisztelet nagy csodája. Nem csak csendben kell imádni Krisztus testét és vérét, hanem bele kell vinni őt a mindennapi életünkbe és a cselekvő Isten mellett nekünk is szeretetben cselekvő egyéneké kell válnunk.

Ne engedjük, hogy határaink, végtelenségünk erőt vegyen rajtunk, hanem fáradozzunk azon, hogy a világban jelen maradt örök és végtelen szeretetet, ha csak töredékeiben is, de megvalósítsuk itt a földön.