Hittantáborok Nagykikindán, Fejértelepen és Erzsébetlakon

Három hittantábort szerveztek a Nagybecskereki Egyházmegye gyermekei és fiataljai számára közvetlenül a tanév befejezését követően. Az általános iskolások két helyszínen táboroztak. Msgr. Mellár József atya, a ministránsok egyházmegyei referense vezette az észak- és közép-bánáti fiúk táborát, akiknek bázisa a nagykikindai Szent József lelkigyakorlatos ház volt. Fejértelepen (Šušara) találkoztak Dél-Bánát hittanosai, valamint a magyarul nem beszélő gyerekek, a tábor vezetője Csipak Csaba atya, az egyházmegye ifjúsági referense volt.

A két helyszínen párhuzamosan tartott tábor gerincét a Hit éve alkalmából a hit ószövetségi példaképe, Ábrahám történetét feldolgozó előadások, elmélkedések majd azt követő foglalkozások képezték, míg a szabadidős programokat mindkét táborban a helyi igényekhez alakították. Lehetőség nyílt kézműves foglalkozásokra, közösségi játékokra – fiúkra való tekintettel elmaradhatatlan volt a futballtorna –, de természetjárás és filmvetítés is szerepelt a felkínált lehetőségek között.

Míg Nagykikindán csak fiúkat vártak a táborokba, Fejértelepen fiúk és lányok együtt táboroztak: az 5-6. osztályosok június 16-19., a 7-8. osztályosok június 20-22. Mellár József atyát munkájában Tapolcsányi Emánuel káplán és három hitoktató – Mészáros Attila, Micsik Béla, Fleisz Attila – segítette, míg Csipak Csaba atya Fehér Roland atyával osztotta meg a feladatokat.

A középiskolásokat Erzsébetlakra (Belo Blato) várta Mellár József atya és segítői, Tapolcsányi Emánuel atya és Palatinus Alen egyetemi hallgató június 23-26.

betlen
A hittantáborokat a Bethlen Gábor Alap támogatta

Hittantáborok résztvevőinek élménybeszámolói

Nagykikinda

hittantaborok4Becsei Szilveszter: Vasárnap délelőtt mentem a misére, és nem is gondoltam, hogy délután már hittantáborba megyek Kikindára. Mellár atya megkérdezte tőlem, hogy van-e kedvem menni. Rögtön igent feleltem neki. Mise után siettem haza, hogy elújságoljam otthon szüleimnek. Ők is megörültek. Anyukám gyorsan összecsomagolta a cuccaimat. Elbúcsúztam szüleimtől és testvéremtől. Mellár atyával utaztunk. Amikor megérkeztünk, szeretettel fogadtak bennünket. Bepakoltunk a szobába. A szobában négyen voltunk: rajtam kívül Arni osztálytársam és még két csókai fiú. Minden reggeli, ebéd és vacsora előtt imádkoztunk, hálát adtunk az Úrnak. Közben szabadidő is volt. Futballoztunk, kosaraztunk és röplabdáztunk. Egy délelőtt a gyöngyfűzés technikáját sajátítottuk el, melyet Torjai Zita tanított. Micsik Béla, hitoktató a délután folyamán hangszerbemutatót tartott, közben a hangszereit meg is szólaltatta. Minden este vacsora után filmet néztünk. Ez a három napos tábor alatt sok barátot szereztem. Nagyon jól éreztem magam és jövőre is eljövök. Külön köszönet Mellár atyának, hogy itt lehettem.

Szaniszló Zoltán: Nekem nagyon tetszett a hittantábor. Sokat énekeltünk, barátkoztunk és játszottunk. Első nap a reggeli idejére értünk Kikindára. Reggeli után lementünk a földszintre énekelni. Minden nap énekeltünk. Ebéd előtt egy órával bírtunk játszani. Ebédre virslit és teát kaptunk. Azután pedig elmentünk focizni. A mi csapatunk nem győzött, de jól szórakoztunk. Estefelé visszamentünk, mert vacsora előtt le kellett zuhanyoznunk. Vacsorára csirkecombból paprikás volt. Másnap reggel eurokrémes kenyeret ettünk egy kis tejjel. Reggeli után megcsináltuk az ágyakat és lementünk énekelni. Azután, aki akart mehetett a boltba. Ebédre fasírt és krumplipüré volt meg paprikás. Ebéd után elmentünk focizni. Aznap a mi csapatunk győzött. Amikor visszaértünk egy Pió nevű atyáról néztünk filmet. Nagyon álmosak voltunk, amikor véget ért. Volt, aki ülve el is aludt. Harmadnap megint szalámis szendvics volt reggelire. Ebéd előtt még elénekeltünk néhány éneket. Fél óra múlva kimentünk játszani. Ebéd után játszottunk egy kicsit és hazamentünk.

hittantaborok2Gebhart Dániel: Az úton Kikinda felé kalapácsgépeket láttunk. Akkor értünk oda, amikor éppen reggeliztek. Mi is csatlakoztunk a többiekhez. Reggelire szendvics volt. Később reggeli torna következett. Délután kimentünk a futballpályára. Ott fociztunk. 3:0- ra nyertünk. Az összes törökbecsei gyerek velem volt egy csapatban. Vacsorára eurokrémes kenyeret kaptunk. Másnap elvesztettem a táskám, de meglett. Este hánytam és fájt a fejem. Reggelre meggyógyultam. Utolsó napon még gyöngyből gyöngyvirágot is csináltunk. Nekem nagyon jó élmény volt a tábor.

Jakus Gergely: Már kíváncsian, s türelmetlenül vártam a tábor kezdetét. Amint odaértünk, kedvesen fogadtak. Elkaptuk a szobáinkat s berendezkedtünk. Gyors felfrissülés után egy kis éneklés és némi ismerkedés következett. Az a pár nap alatt sok dalt tanultunk. Új ismerősöket szereztünk. Elfoglaltság hiányában nem volt részünk, mindig történt valami. Legtöbbet énekeltünk, és csoportmunkában vettünk részt. Naponta fociztunk kinn a pályán. Délutánonként egy rövid misére mentünk, amit örömmel hallgattam végig. Esténként filmet vetítettek nekünk. Az atyák s hitoktatók kedvesek voltak velünk. A szakácsnéniket pedig megdicsérném, mert nagyon finomakat főztek nekünk. Minden evés előtt és után imát mondtunk. Utolsó nap, hogy valami emlékünk maradjon, gyöngyöt fűztünk, amit odaadhattunk otthon anyukánknak. Ez még nem minden, majdnem elfelejtettem a népi hangszerek bemutatóját. Egy kedves bácsi szólaltatta meg nekünk a : körtemuzsikát, a dorombot, a trombitát, a citerát s még sok mást…

Nagyon sajnáltam, hogy vége lett. Én még maradtam volna egy kicsit, de összevetve nagyon jól éreztem magam.

hittantaborok3Micsik Béla hitoktató: Én először voltam ilyen táborban. Igaz, hogy egy mini méretű tábor, viszont a mozgalmat úgy találtam benne, mint minden eddigi látottban. Kötött program, laza program. Huncutság, csintalanság. Szófogadó gyerekek meg huncutok. Nagy ellenségünk volt a nagy meleg, mert a fiúkat nem lehetett csak úgy kiengedni. Fiúk, mint fiúk, a hasuk foglalkoztatta leginkább őket, így a szakácsnők voltak általában a nap slágerei, de főleg, amit eléjük tettek. A törökbecsei gyerekek javarészt a kajával voltak elfoglalva meg a túl sok énekléssel, hiszen csak azzal bírtuk őket foglalkoztatni meg a filmekkel. Habár olykor szívesebben kihúzták magukat, igen elegánsan, nem okolom őket. A társalgás és a társaság valamint a „csorda ösztön” dolgozott valamennyiükben és éltek is vele. A fiúknak kellett az összecsiszolódás valamint saját maguk megvalósítása.

Láttam gyerekeknél olyan megnyílást a három nap alatt, amit itthon két év alatt nem. Beszél, javasol, kezdeményez, részt vesz, elmondja, amije van. Kis csodák történtek ebben a három napban. Én élveztem a magam módján, mint oktató, hiszen én is megtapasztaltam dolgokat és tanultam belőle, amit később használni tudok.

Köszönet Mellár Józsi atyának a fáradhatatlanságáért, állandó jóindulatú gondviseléséért és nem utolsósorban, hála az Istennek, hogy mindezt megadta nekünk!

Fejértelep

Gyenge Arnold: Jó volt az ennivaló. Jót szórakoztunk. Sokat ismerkedtünk.

Nagy Lára: Minden jó volt, csak az nem, hogy hétkor keltünk. Jól szórakoztunk, jól telt ez a pár nap az új barátokkal.

Bene Zsolt: Jól éreztük magunkat és nagyon szépen szórakoztunk. Remélem jövőre is jövünk.

Papp Erika: Minden jó volt, csak az nem, hogy korán kellett kelni, meg, hogy rövid volt. Nagyon jól szórakoztam.

Penov Leontina: Tetszett, hogy barátokkal lehetett ismerkedni. Nem tetszett, hogy korán kellett lefeküdjünk, és hogy korán keljünk. Jó volt a locsolkodás.

Jónás Szebasztián: Jó volt az ennivaló. Jó volt a locsolkodás. Nem tetszett az, hogy korán kellett kelni. Jó volt a társaság.

Oszlánszki Áron: Finom volt az ebéd, reggeli és a vacsora. Jó barátokat ismertem meg. A szórakozás fantasztikus volt. Sokat sétáltunk, játszottunk és locsolkodtunk. Sok jó dolgot láttunk ebben a táborban.

Tóth Tímea: Ebben a három napban sok élményt éltem át a baráti beszéd, közös séták és a hosszú esti mesék sokáig eszemben lesznek és az atyák pirongatása, meg azzal együtt az ő jó kedvük is.

Horváth Andrea: Azt az időt, amit itt töltöttem el sokáig fogom eszemben tartani. Az atyák jó programokat állítottak össze, mint pl. sétálás, focizás, napozás, locsolkodás, napi misék és az esti nem alvások.

Meszecsov Marianna: Rövid volt. Nem tetszett, hogy korán kellett kelni. Tetszett, hogy sok új barátot, barátnőt szereztünk. Nem nagyon tetszettek a korai lefekvések.

Gyuris Rebeka: Tetszett minden, szép és jó volt, mégis az első éjjel volt a legjobb. Köszönöm, hogy itt lehettem.

Erzsébetlak

Hana Andrej: Jól éreztem magam Torontálerzsébetlakon. A táborozás számomra megfelelő volt, teljesen a napi imának szentelt. A táborban az ima mellett futballoztunk, ami többé-kevésbé korrekt volt. Egyik este, amikor a vihar miatt nem volt áram, a rózsafüzért mondtuk. Akkor az ima által társalogtunk, a gyertyafény pedig áhítattal töltött el minket. Most nagyon közel érzem magam Istenhez.

Hoc Zdenko: A hittantáborban jól éreztem magam annak ellenére, hogy igazi erdei táborozásra számítottam. Tetszett a barátkozás, társalgás a régi és új barátokkal. Kosárlabdáztunk az atyával, valamint futballoztunk vele. Tanulságos filmeket néztünk, előadásokat hallgattunk Ábrahámról és hangszerbemutatót ősi, népi és nemzetközi hangszerekről. Ezen kívül még asztali futballt is játszottunk az atyával. Először nagyon kikaptunk tőle, de aztán fokozatosam javultunk, a végén még le is győztük.

Zlatko Irović: A négy napig tartó barátkozás alatt sok vallásos, érzékeny lelkű emberrel ismerkedtem meg. Nagyon tanulságos filmeket néztünk meg és hallgattunk előadást Ábrahámról. Annak ellenére, hogy esett az eső, a mi vágyunk a barátkozás iránt erősebb volt, s ezért az esőben majdnem egy egész órát futballoztunk. Naponta egy szentmisén vettünk részt, amelyen magyarul is énekeltünk, ezen a nyelven, amely számomra eddig teljesen ismeretlen volt. Legtöbbet Palatinus Alen, a szegedi Hittudományi Főiskola hallgatója társalgott velünk igen kedvesen. Az egyetlen kifogásolni valóm a szabadidő hiánya volt, de ezt pótolta a barátkozás.

hittantaborok1Hoc Ladislav: Minden egyes táborázás egy újabb kihívás, s ilyen volt ez a torontálerzsébetlaki is. Itt új barátokat szereztem, lelkileg megújultam, s ez mellett sokat tréfálkoztunk és nevettünk. Különösen a társalgás tetszett, valamint a tanulságos filmek. Az Ábrahámról és általában a hitről szóló jó előadások arra serkentettek, hogy magam is elgondolkodjam e témáról, s foglalkozzam vele. Mivel szeretek énekelni, tetszettek az énekek a szentmiséken. Természetesen voltak negatív dolgok is, például az első éjszaka nem tudtam aludni, mert a szobatársaim beszélgettek. Ezt azonban el szeretném felejteni, mert a tanulságos mese üzenete szerint a rossz dolgokat írjuk a homokba, jókat pedig véssük kőbe. Vagyis véssük a szívünkbe, mert az megmarad. Ezért ez a körülmény elhanyagolható a sok szép eseményhez viszonyítva, amit meg szeretnék őrizni az emlékeim között. Itt jöttem rá még inkább, hogy mindennek a kulcsa az ima és az Istennek való önátadásunk. Nélküle semmit sem érhetünk el. Beszámolóm végén Ferenc pápánkat szeretném idézni: „Lépkedhetünk életünkben előre, de ha ezt Isten nélkül tesszük, sehová sem jutunk el.” A tábor szellemi örökségeként a Hit évében tehát Istennel együtt bátrabban lépjünk előre.

Tápai Leon:

1. nap – Vasárnap estefelé értünk a táborba. Két pap és egy papnövendék volt velünk egész idő alatt. Mellár József atya, törökbecsei plébános, Tapolcsányi Emánuel atya, kikindai káplán és Palatinus Alen papnövendék. Az első nap nem volt olyan nehéz a napirend, este 21:00 körül még filmet is néztünk.

2. nap – Ez éjszaka nem nagyon aludtunk, de korán kellett kelni.Miután megmosdottunk, elmondtuk a reggeli imát, majd reggeliztünk. Megismerkedtünk a többi táborozóval, és ez este egy újjabb filmet néztünk.

3. nap – Reggel, mikor felkeltünk, vendégségbe jött hozzánk Micsik Béla úr és felesége, és hangszerbemutatót tartottak nekünk. Ez az esemény is nagyon érdekes volt számunkra. Este felé szentmisén vettünk részt, majd újra filmet néztünk.

4. nap – Sajnos elérkezett ez a nap is amikor haza kellett indulni. Valaki várta a végét, valaki pedig nem. Én sokat fogok imádkozni a papokért, akik tartották a tábort.

hittantaborok5Nagybecskereki 1: Vasárnap délután érkeztünk és vacsorával vártak bennünket. Mikor megérkeztünk, nem ismertem senkit, csak a barátomat, akivel jöttünk, de a későbbiek során a többiekkel is összebarátkoztunk. Ezek a fiatalok Fehértemplomról, Körtédről és más helyekről érkeztek. A napirend nem volt mindig egyszerű, de azért szórakozásra is jutott idő. Reggel tornáztunk, imádkoztunk, reggeliztünk, részt vettünk az előadásokon, majd pedig pihentünk. Este volt a legjobb, mert akkor filmeztünk, és sokat beszélgettünk. Nagyon jól éreztem magam, csak kár hogy el kellett búcsúzni az új barátoktól.

Nagybecskereki 2: Vasárnap délutántól voltunk a hittantáborban. A legjobb volt a csócsó, (asztali foci) és a filmnézés. Ezen kívül, új barátokat is szereztünk. Elmélkedés is volt a táborban, amelyben Ábrahámról beszélgettünk. Minden nap mentünk szentmisére, imádkoztunk, fociztunk, és vicceket meséltünk. Nagyon jól éreztem magam és máskor is eljönnék.