Szent Gellért ünnepe – a Nagybecskereki Egyházmegye védőszentjének napja
Ünnepi püspöki szentmisével ünnepelte 2026. szeptember 24-én a Nagybecskereki Egyházmegye Szent Gellért püspök és vértanú, egyházmegyénk védőszentjének napját a nagybecskereki Nepomuki Szent János-székesegyházban. A jeles egyházmegyei ünnepre számos lelkipásztor érkezett a Bácskeresztúri Szent Miklós Görögkatolikus Egyházmegyéből, a Belgrádi Főegyházmegyéből, a Nagyváradi, a Prizren-Pristinai, a Szabadkai, a Szeged-Csanádi, a Szerémségi és a Temesvári Egyházmegyéből, valamint a Nagybecskereki Egyházmegye plébániáiról. Papok, diakónusok, szerzetesnővérek és hívek együtt adtak hálát egyházmegyénk védőszentjéért és az évszázadokon át továbbadott hit örökségéért.
Az ünnepi szentmisén a Szathmáry Karolina Kollégium és az Emmausz Kollégium növendékei is együtt ünnepeltek velünk nevelőik kíséretében. Öröm volt látni, hogy egyházmegyénk fiataljai is jelenlétükkel gazdagították Szent Gellért, Egyházmegyénk védőszentjének ünnepét.
Az ünnep házigazdája Mirko Štefković nagybecskereki megyéspüspökünk volt, aki a szentmise kezdetén nagy szeretettel köszöntötte az egybegyűlteket:
„Egybegyűltünk Szent Gellért püspök és vértanú, Egyházmegyénk védőszentjének ünnepén. A szentmise kezdetén nagy szeretettel köszöntök mindenkit, aki eljött, hogy velünk együtt ünnepeljen, különösképpen pedig kedves vendégeinket.”
Egyházmegyénk védőszentjének ünnepét jelenlétével nyolc vendég püspök tisztelte meg: Msgr. Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia elnöke; Msgr. Djura Džudžar, a Bácskeresztúri Szent Miklós Görögkatolikus Egyházmegye püspöke; Msgr. Santo Rocco Gangemi érsek, apostoli nuncius Szerbiában; Msgr. Dodë Gjergji prizren-pristinai megyéspüspök, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke; Msgr. Fabijan Svalina szerémségi megyéspüspök, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia alelnöke; Msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspök; Msgr. Đuro Gašparović nyugalmazott szerémségi megyéspüspök, valamint Msgr. Roos Márton nyugalmazott temesvári megyéspüspök.
Az ünnepi püspöki szentmisét Msgr. Böcskei László nagyváradi megyéspüspök vezette, míg horvát nyelven Mdgr. Djura Džudžar görögkatolikus püspök szólt az ünneplő közösséghez.
Köszöntőjében Mirko Štefković megyéspüspökünk külön is ráirányította a figyelmet arra a történelmi és lelki örökségre, amely Szent Gellért személyén keresztül a mai napig összeköti egyházmegyéinket. Ennek kézzelfogható jeleként a székesegyházban az ünnepre helyet kapott az a kiállítás, amelyet Msgr. Roos Márton nyugalmazott temesvári megyéspüspök álmodott meg és munkatársaival együtt valósított meg. A tárlat az ősi Csanádi Egyházmegye történetét mutatja be annak 1030-as alapításától 1552-ig.
„Ez az örökség három egyházmegyét köt össze: a Temesvárit, a Szeged-Csanádit és a miénket, a Nagybecskerekit. Ennek a történetnek a kezdetén Szent István Király, az egyházmegye alapítója, és Szent Gellért, első püspöke és egyházmegyénk védőszentje áll.”
„Ez a kiállítás közös gyökereinkre emlékeztet bennünket, arra az örökségre, amelyből ma is élünk, és amelyet tovább szeretnénk adni a következő nemzedékeknek.”
Msgr. Böcskei László szentbeszédében Szent Gellért életének négy meghatározó vonását állította az ünneplő közösség elé: a nevelőt, a remetét, a püspököt és a vértanút. E négy kép által Szent Gellért életét nem csupán történelmi örökségként idézte fel, hanem arra irányította a figyelmet, mit üzenhet példája a mai ember és a mai keresztény közösségek számára.
„A bennünk lakozó csend szebbé teszi körülöttünk a világot” – hangsúlyozta a főpásztor Szent Gellért remete alakjáról elmélkedve. Püspöki szolgálatáról szólva arra mutatott rá, hogy Szent Gellért olyan rendet teremtett, amely keretet adott a lelki közösség növekedésének.
„Ne elégedjünk meg a közönségessel, hanem tartsunk rendet magunkban: mert értékesek vagyunk Isten színe előtt.”
Szent Gellért vértanúságát a mai keresztény ember küldetésével összekapcsolva Böcskei László azokról is szólt, akik önmagukat félretéve vállalják a helytállás áldozatát. Különösen fontosnak nevezte ezt azok számára, akik kisebbségben vagy szórványban őrzik és továbbadják „a hitnek és a bizalomnak a lángját”.
Szentbeszédét az őscsanádi miséző oltárra és Szent Gellért kőkoporsójára utalva e gondolattal zárta: „Az Istent kereső embernek előbb-utóbb rá kell jönnie, hogy a teljesen váratlan helyzetekben is ott lehet az Úr.”
Msgr. Djura Džudžar, a Bácskeresztúri Szent Miklós Görögkatolikus Egyházmegye püspöke horvát nyelvű szentbeszédében Szent Gellért alakját közös egyházi gyökereinkhez kapcsolta. Hangsúlyozta, hogy minden népnek és minden helyi Egyháznak időről időre vissza kell térnie gyökereihez. A Nagybecskereki Egyházmegye gyökerei pedig abba a korba nyúlnak vissza, amikor Szent Gellért Isten hívását követve erre a vidékre érkezett, hogy Krisztus evangéliumát hirdesse.
„A szent nem csupán a múlt embere. Az Egyház jövőjéhez is tartozik.”
Džudžar püspök arra emlékeztetett, hogy Szent Gellért nem önmagát hirdette, nem saját dicsőségét kereste, és nem maga köré gyűjtötte az embereket: mindent Krisztushoz vezetett. Az a küldetés, amelyet közel ezer évvel ezelőtt vállalt, ma ismét az Egyház feladata.
„Szent Gellért ezer évvel ezelőtt elvetette az evangélium magját, mi pedig ma ebből a magból élünk. Most rajtunk a sor, hogy vessünk azok számára, akik utánunk jönnek.”
Külön szólt az Egyházban végzett szolgálatról, a püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők küldetéséről, valamint a fiatalokról és a hivatásokról. Arra emlékeztetett, hogy minden ember élete meghívás, és Isten ma is hív fiatalokat a papi, szerzetesi és családi életre.
„A Nagybecskereki Egyházmegyének van múltja, vannak sebei, vannak örömei és kihívásai. De mindenekelőtt ott van Istene, aki vezeti. Ezért nem kell félnie a jövőtől.”
Szent Gellért ünnepe egyszerre irányította tekintetünket közös gyökereinkre, jelenünk felelősségére és az előttünk álló jövőre. Arra az örökségre, amelyet Szent István és Szent Gellért korától nemzedékek adtak tovább, és arra a küldetésre, amely most ránk van bízva: őrizni a hitet, Krisztushoz vezetni az embereket, és továbbadni mindazt, amit mi magunk is örökségül kaptunk.
Szent Gellért püspök és vértanú, Nagybecskereki Egyházmegyénk védőszentje, könyörögj érettünk!
Fotó: Marko Miščević Photography




















