Elsőáldozás Nagykikindán az Assisi Szent Ferenc plébániatemplomban

Június 21-én ismét ünneplőbe öltözött templomunk. A vasárnapi szentmise keretében hét gyermek (Adler Melanie, Détári Leon, Kádár Anita, Ludányi Natália, Mészáros József, Raffa Anabella és Tombác István) először vette magához Krisztus testét.

Az elsőáldozók több éven át készültek e jelentős napra hitoktatóik, szüleik, nagyszüleik segítségével.

Plébánosunk, ft. Koncz Tibor atya szentbeszédében a szülők keresztényi példamutatásának fontosságáról tett említést, majd arra kérte a gyermekeket, hogy vigyázzanak testi és lelki egészségükre, hiszen már felnőttek ahhoz, hogy önállóan is különbséget tudjanak tenni a jó és rossz között, hogy segítsék egymást, mindig a szeretet vezérelje őket és csak a jóra törekedjenek.

Elhangzott továbbá a paralimpiáról szóló példamese, melynek üzenete mély hatással volt az elsőáldozókra és mindannyiunkra:

… Az életben  az egymás felett aratott győzelemnél  sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítani

– emlékeztetett Tibor atya, és arra bíztatta az elsőáldozókat, hogy legyenek Jézus hűséges  követői. Éljenek tiszta szívvel és a mai naptól kezdve rendszeresen vegyék magukhoz Isten mennyei ajándékát, az Oltáriszentséget.

elsoaldkikindaAz elsőáldozók köszönetet mondtak hitoktatóiknak,  Alix nővérnek és Tibor atyának, tanítóiknak, szüleiknek, amiért felkészítették őket az első szentáldozásra.

Kérjük Istent, hogy a Jézussal való első találkozásuk megalapozza gyermekeink vallási életét, és egész életükben kitartsanak Krisztus mellett!