A padéi hittanosok énekkel dicsőítik az Urat

padeihittanosok1

padeihittanosok2Május 30-án tartottuk ebben az iskolaévben az utolsó kóruspróbát, majd az ezt követő vasárnapon, június 1-jén az évzáró szentmisét, melyen a kis kórus is énekelt. Sikeres évet zárhatunk magunk mögött, hisz amint már korábban is írtam, ebben az iskolaévben, pontosabban októberben, alapítottuk meg a kórust a kis hittanosokkal közösen és 7 alkalommal énekeltünk szentmisén az asszonykórussal vegyesen. Külön öröm ért bennünket, mert ezen a szentmisén egy felsős tanuló is csatlakozott hozzánk.

Ezúttal néhány kórustagot kaptam tollvégre, élményeikről kérdeztem őket.

Kimberly:

A kórus tagja vagyok annak megalapítása óta. Szeretek énekelni és nagyon örülök, hogy tagja vagyok ennek a kis kórusnak. Minden éneket lelkesen énekeltem, de különösen a Tüzed Uram, Jézus éneket, mert ez a kedvencem. Nagyon örültem, amikor havonta egyszer felmentünk a kórusra és énekeltünk a szentmisén. Egy kicsit azért izgultam, de tudtam, hogy jól begyakoroltuk az énekeket. Nagyon várom már, hogy őszre újból elkezdjük az énekpróbákat.

Denisz:

A kórus tagja vagyok megalapítása óta. Nagyon szeretek kórusra járni, mert szeretek énekelni és itt sok szép, új éneket megtanultunk. Minden szentmise előtt nagyon izgultam, és már vártam, hogy elkezdhessük a bevezető éneket. Már alig várom, hogy őszre újra elkezdjük a kóruspróbákat.

Anasztáz:

A kórus mindenkinek egy lehetőséget nyújtott, hogy kipróbáljuk tehetségünket, hogy hangunkkal dicsérjük Istent. Szerettem járni kórusra, szeretek énekelni. Sok kedvenc énekem van. A szentmisék előtt mindig izgultam és féltem, de amikor megszólalt a kis csengő és a ministránsok bevonultak a pap kíséretében, mi elkezdtünk énekelni és elszállt minden félelmem. Nagyon örülök, hogy a kórus tagja lehettem és így is színesebbé tettük plébánia közösségünk életét.

Márton:

Nagyon szeretek kórusra járni, sokat szoktunk énekelni, és szünetekben játszhatunk is. Kedvenc énekem külön nincs, mindegyiket egyformán szeretem. Már várom a szeptembert, hogy újra folytathassuk a próbákat.

Bálint:

Én is kórustag vagyok annak megalapítása óta. Nagyon szeretek kórusra járni, mert szeretek énekelni és itt esélyt és lehetőséget kaptam, hogy kipróbáljam hangomat. Minden éneket szeretek, de különösen a Jézus nékünk adtál anyát, Az Úr van itt, Indulj és menj, Teremts bennem… énekeket. Már nagyon várom, hogy őszre újra munkának lássunk a kis kórussal.

padeihittanosok1Külön öröm ez számomra, hisz egy rendkívüli kis csoporttal dolgozhattam. Ezek a gyerekek feláldozták péntek délutánjaikat, hogy kóruspróbára jöjjenek. Mindent (apait-anyait, ahogy szoktam mondani) beleadtak minden alkalommal, amikor énekelni kezdtek. Hétről hétre egy-egy új éneket tanultunk be, lelkesen, vidáman. Sokszor betegség terhelt bennünket, sokszor más akadállyal kellett szembe nézni, de Isten segítségével megküzdöttünk minden előttünk álló akadállyal, és íme, itt vagyunk! Külön megköszönjük a buzdításokat, dicséreteket, a támogatást, amit kaptunk, köszönjük a szülőknek is, hogy gondot viseltek arról, hogy gyermeküket elküldjék a próbákra.

A nyári pihenő után, Isten segítségével, újra találkozni fogunk. Megújult erővel, hanggal újra munkának látunk. Imádkozom minden gyermekért és kérem az önök imáit is, hogy kis hittanosaink aktívan részt vegyenek plébániaközösségeink életében, hogy Egyházunk megújuljon, megfiatalodjon. Ugyanakkor imádkozzunk lelki pásztorainkért és mindazokért, akik valamilyen szolgálatot végeznek az Egyházban, hogy munkásságukat örömmel, hittel, imádsággal és Lélekkel eltelve végezzék, mert csakis így tudnak igazi munkatársai lenni Jézusnak és munkájuk így tud igazi gyümölcsöt teremni.