Csatlakozzunk ma is Ferenc pápához!

Ferenc pápa március 25-e után, ma is közös imádságra hív bennünket: „Március 27-én, pénteken, 18 órakor imát fogok vezetni a Szent Péter-bazilika előtt, de a tér üres lesz. Már most hívok mindenkit, hogy lélekben kapcsolódjon ehhez az imához a tömegkommunikációs eszközökön keresztül. Meghallgatjuk Isten igéjét, elmondjuk könyörgéseinket, imádjuk az Oltáriszentséget, mellyel a végén Urbi et Orbi áldást adok, és ehhez hozzákapcsolódik annak lehetősége is, hogy bárki teljes búcsúban részesüljön.”

Az imát és az áldást a DUNA TELEVÍZIÓ, A BONUM TELEVÍZIÓ, A MAGYAR KATOLIKUS RÁDIÓ ÉS A SZENT ISTVÁN RÁDIÓ ÉLŐBEN KÖZVETÍTI.