Találkozó az iskolai hitoktatókkal a püspökségen

Szombaton délelőtt, 2025. augusztus 30-án, a nagybecskereki püspökségen került sor mindazon plébánosok és hitoktatók találkozójára, akik az iskolákban hittant tanítanak.
A találkozó elején Msgr. Mirko Štefković nagybecskereki megyéspüspök köszöntötte a jelenlévőket, akikkel most először találkozott velük ilyen formában együtt. Hangsúlyozta, hogy az iskolai hitoktatás az Egyház missziós küldetésének szerves része, és kiemelte a plébánosok és hitoktatók közötti együttműködés fontosságát.
„Az iskolai hitoktatás különösen fontos szolgálat Egyházunk életében. A gyermekek és fiatalok számára az iskola, jóllehet sok nehézség közepette, továbbra is meghatározó tér: itt formálódik gondolkodásmódjuk, értékrendjük és kapcsolataik rendszere. Éppen ezért nagy ajándék és felelősség, hogy ebben a közegben jelen lehetünk és tanúságot tehetünk Jézus Krisztusról. Ti vagytok azok, akik nap mint nap találkoztok a diákokkal, és szavaival, türelemmel, szeretettel eljuttatjátok hozzájuk az evangélium örömhírét. E küldetés tudata mindenekelőtt emlékeztet benneteket arra, hogy egyházi szolgálatban vagytok, ugyanakkor bátorítást, erőt és kitartást nyújthat a nehézségek leküzdéséhez is.
Szeretném hangsúlyozni, hogy különösen fontosnak tartom a hitoktató és a helybeli plébános együttműködését. Az iskolai hitoktatás nem elszigetelt tevékenység, hanem a plébánia életének szerves része. A plébános és a hitoktató közös szolgálata segít a felmerülő problémák megoldásában is. Például előfordulhat, hogy egy diák nem jár rendszeresen szentmisére, mégis szeretne a szentségekhez járulni. Ilyen esetben különösen fontos, hogy a plébános és a hitoktató összhangban cselekedjen, hiszen a szentmisén való részvétel elengedhetetlen a szentségekhez járuláshoz és a keresztény élet kibontakozásához. A plébános lelkipásztori tapasztalata, valamint a ti hitoktatói elhivatottságotok így együtt teszi teljessé a szolgálatot. Ezért számomra a helybeli plébános véleménye mindig mérvadó a hitoktatók elhelyezésével kapcsolatban. E feladat ellátásával Ft. Fehér Roland atyát, az iskolai hittan referensét bíztam meg.”
Az összejövetelen több fontos téma került szóba:
- a külföldön szerzett diplomák honosítása
- a TKI-s diplomákhoz szükséges mesterszak elvégzése
- az új törvény a hitoktatók munkaviszonyáról
- a tanulói minimális létszám meghatározása
- a szülőkkel való kapcsolattartás és a hitoktatás fontosságának hangsúlyozása
- valamint a 2025/26-os tanévhez kapcsolódó rajzpályázat és hittanverseny részletei.
Msgr. Mirko Štefković nagybecskereki megyéspüspök köszönetet mondott minden hitoktatónak és plébánosnak hűséges, odaadó munkájáért, és Isten áldását kérte rájuk, családjaikra és a diákokra.
Fotó: Ft. Nagy Endre