Your Job – A te munkád

Március 31-én zárult a Your Job – A te munkád projekt keretén belül kiírt pályázat immár harmadik köre, amely azokat a 18-30 év közötti fiatal munkanélkülieket szólította meg, akik saját vállalkozást szeretnének indítani a Caritas szakmai és pénzügyi támogatásával. A Your Job projekt keretén belül zajló összes tevékenységet az Osztrák Fejlesztési Alap, a Renovabis és az ausztriai Caritas támogatja.

Nagyszámú fiatal munkanélküli érdeklődését keltette fel ez a pályázati kiírás. Nagybecskerek vonzásköréből több mint 100 fiatal érdeklődött a Caritas projekt szakmai tanácsadójánál, míg végül 20 fő nyújtotta be pályázatát, tervezett vállalkozásának leírását és szándéknyilatkozatát vállalkozásának beindítása céljából. A szakmai bíráló bizottság első körben 14 nagybecskereki, 5 rumai, illetve ürögi és 5 aleksinaci vállalkozói ötletet tartott megvalósíthatónak. A fiatal ötletgazdákat négy napos képzéssel jutalmazta, amelyet a már sikeres vállalkozók és szakmunkatársak tartanak a Tarcal-hegy (Fruška gora) lankáin lévő Andrevljén április 20-23. között. A képzés után következik majd a végleges döntés arról, hogy kik azok a fiatalok, akik bejegyezhetik első vállalkozásukat, amelyhez a projekt pénzügyi támogatást is biztosít.

A mellékelt képeken a pályázó munkanélküli fiatalok láthatók a Nagybecskereki Püspökségi Caritas székházában április 20-án, ahol megismerkedtek és képzés előtti megbeszélésen vettek részt mielőtt útnak indultak saját vállalkozásuk beindítása reményében. Őket a Nagybecskereki Püspökségi Caritas foglalkoztatási szakmai tanácsadója, Milica Bogdanov és a szervezet igazgatója, Halmai Tibor kísérte ki, és sok sikert kívánt nekik terveik megvalósításához.