Dr. Német László SVD nagybecskereki és msgr. Večerin Slavko szabadkai megyéspüspök a Vajdasági RTV új épületébe látogatott

Dr. Német László SVD nagybecskereki és msgr. Večerin Slavko szabadkai megyéspüspök a Vajdasági RTV új épületébe látogatott február 9-én.

Főpásztorunk Szent Gellért-érmet adományozott Miodrag Koprivica vezérigazgatónak és Klemm József vezérigazgató-helyettesnek. Megköszönte a Vajdasági RTV munkatársainak az együttműködést, a nyitottságot, hogy rendszeresen tudósítanak az egyházmegye vallási életéről, s a liturgikus eseményeket maximális profizmussal közvetítik.

vajdasagirtv

A szabadkai megyéspüspök köszönetet mondott, hogy a Vajdasági RTV közvetítette püspökszentelését, hiszen a pandémia miatt csak kevesen lehettek személyesen jelen a székesegyházban, de a képernyőn keresztül nagyon sokan részesei lehettek a jeles eseménynek.

A püspökök megtekintették a mintegy 600 négyzetméteres televíziós stúdiót, amely 32 tervezett felvétellel teljes kapacitással működik; megnézték a még felszerelés alatt álló stúdiókat, illetve a rádióstúdiót, valamint mindkét deszket.

A médiaház vezérigazgatója elmondta, hogy a Vajdasági RTV nyitott a vallási tartalmú műsorok bővítésére és örömét fejezte ki, hogy a két katolikus püspök érdeklődést tanúsít munkájuk iránt.

vajdasagirtv1

Az összejövetel végén a főpásztorok elbeszélgettek a magyar, a horvát és bunyevác műsorok szerkesztőivel arról, hogy milyen új vallási tartalmakkal gazdagíthatják a műsorokat.

A Vajdasági RTV és a Nagybecskereki Egyházmegye soron következő nagy projektje a bánáti templomok megörökítése, valamint az egyházmegye első zsinatának bezárásáról szóló összefoglaló, illetve a zárómise közvetítése 2021. május 30-án.

Kép: M. Štefković