Zsinati napok Padén

Padéi ifjúság

Az első csoport a padéi ifjúság és gyermekek voltak. A Kolping házba invitáltuk őket a zsinati megbeszélésre. Eleinte kicsit nehezebben ment a beszélgetés, mert nem szoktak a nyitott beszélgetésekhez. Szerencsére volt már egyetemistánk és voltak középiskolások is, akik megtörték a hallgatást. Néha bizony a kamasz fiúk csak személyes megszólításkor válaszoltak.

Padéi fiatalok II.

A zsinati megbeszélés második csoportjába még családot nem alapított 30 éves fiatalok, hittanos gyermekekkel rendelkező anyukák és fiatal gyermekekkel rendelkező szülők jöttek össze. Igen érdekes, sokszínű társaságnak ugyanilyen színes beszélgetésben, tapasztalatcserében volt része. Igen sok szemszögből, igen sokféleképpen állunk egy-egy dologhoz. Tartalmas estében részesültünk.

Padéi szépkorúak

A szépkorúak, nagyszülők csoportja alkotta a harmadik csoportot, néhány középkorúval. A nagymamák igen jártasak voltak a gyermek és ifjúság témakörében, hiszen sokszor ők több időt vannak a fiatalokkal, gyerekekkel együtt, mint a szülők. Mindenki megelégedetten tért haza, egy kellemes beszélgetés után.