Ünnepelt Muzslya

Muzslya az idén 125 éves, így a templombúcsú és a falunap központi témája is a betelepülés jubileuma volt, amelyet rendezvénysorozatok, kiállítások, koncertek tettek ünnepélyesebbé szeptember 10-e és 13-a között.

A Szűz Mária Szent Neve templomban az ünnepi szentmisék mellett koncerteket tartottak. A település zenészei és zenetanárai hagyományosan komolyzenei koncerten mutatkoztak be. Ez a rendezvény évről évre több látogatót vonz. Idén a fellépők között volt Kenderesi Róbert, Kenderesi Csaba, Kenderesi Zoltán, Sándor Donát és Süveg Tibor, zongorán Rontó Márta és Labanc Zoltán működött közre, vendégelőadóként Ana Aleksić-Šajrer énektanár mutatkozott be.

A másik hangversenyen a muzslyai plébánia Don Bosco kórusa és zenekara lépett fel, a gyerekekből és ifjúkból álló csoport most már mintegy ötven tagot számlál. Folyamatosan bővül a kórus és a zenekar, újabb tagok kapcsolódnak be a munkájukba. Sokat gyakorolnak, és örömmel vesznek részt koncerteken, legutóbb Torinóban jártak egy muzslyai fiatal szerzetes testvér első eskütételén.

A harmadik hangversenyen a budapesti Jézus Szíve templom Musica Sacra kamarakórusa mutatkozott be Rónaszéki Tamás karnagy vezényletével.

A templombúcsú napján is tartottak ünnepi szentmisét, míg vasárnap msgr. dr. Német László püspök atya misézett, aki szentbeszédében kiemelte, hogy valójában hármas ünnep van Muzslyán ebben az évben. A falu 125 éves, a szalézi rend alapítója 200 éve született, a muzslyai plébánián pedig 50 éve tevékenykednek a szalézi atyák. A főpásztor külön köszönetet mondott a helybeli papoknak, a plébánosnak, az aktív plébániai életért, mert a muzslyai a legaktívabb közösség a Nagybecskereki Egyházmegye területén.