Ökumenikus imatalálkozók Nagybecskereken

Ökumenikus imatalálkozókat tartottak Nagybecskereken május 29-e és június 7-e között, amelyek központi témája a kiengesztelődés volt.

Nagybecskereken többéves hagyománya van a január 18-25. között tartott imahétnek a Krisztus-hívők egységéért, amelyben a református és a szlovák evangélikus gyülekezetek, valamint  a katolikusok  vesznek részt. Az idei évben ez szubjektív okok miatt elmaradt, a három közösség lelkipásztorai azonban nem szerették volna megszakítani ezt a hagyományt, így Pünkösd ünnepéhez közeli időszakban ökumenikus imatalálkozókat szerveztek.

Tekintettel arra, hogy a protestáns testvérek számára 2017 jelentős év, a reformáció 500 éves jubileumát ünneplik, az összejövetelek központi témája a megbékélés volt. A találkozókat egy közös koncepció alapján szervezték meg, beleépítve az ökumenikus imahét ajánlott témáit, de a helyi lehetőségek és adottságok figyelembe vételével.

Az első ökumenikus imatalálkozónak a nagybecskereki székesegyház adott otthont május 29-én, a másodikat a református templomban tartották június 2-án, míg a harmadik összejövetelre a szlovák evangélikus templomban került sor június 7-én.