Nagybecskereken járt a Mikulás

ovi

A Mikulás Nagybecskereken a plébániai hitoktatásban részt vevő gyermekeket hagyományosan a hittanórán látogatta meg. Idén a város legkisebbjeihez is elment, a Kolibri óvodába. Ez az egyetlen olyan óvoda a város területén, ahol magyar nyelvű csoport működik. Tizenhét kisgyermek jár Papdi Marika és Nenin Benkő Mónika óvó nénik csoportjába 3-7 éves korig, akik örömmel fogadták a Mikulást Masa Tamás atya személyében. Szavaltak, énekeltek, s a Mikulás cserébe édességcsomaggal ajándékozta meg őket. A Mikulás-ünnepség egyúttal lehetőséget nyújtott az atyának megismerkedni jövendő hittanosaival, a gyermekek számára pedig a hagyományőrzés mellett vallási szempontból is megismerni Szent Miklós legendáját.