Missziós tábor a Boldogasszony Iskolanővérek szervezésében

Makón 11 éve működik a gyermekmisszió, s idén tartották 11. missziós táborukat, amelynek bázisa Nagybecskerek volt július 2-a és 6-a között. A tábor vezetője Nyúl M. Fidelis nővér volt, aki a Boldogasszony Iskolanővérek közösségének tagjaként több helyen is szolgált Magyarországon, de volt misszióban is Gambiában és Peruban. Utóbbi helyszínről a koronavírus-járvány miatt kellett hazatérnie, s ideiglenesen a nagybecskereki közösségbe került. A makói közösségben töltött évei alatt szervezte meg a gyermekmissziót, s a hasonló gondolkodású gyermekek számára minden évben megszervezte a missziós tábort. Idén a makóiakhoz, akiket Makó-Belváros Szent István király Plébánia plébánosa, Pálfai Zoltán atya is elkísért, a nagybecskereki, muzslyai, szentmihályi gyermekek is csatlakoztak, és alkalmanként Elias Ohoiledwarin SVD atya is társult hozzájuk. A tábor célja a gyermekek közötti kapcsolatépítés (barátkozás), a magyarságtudat és a hit elmélyítése volt, amely az együtt töltött idő alatt megvalósult.

7-16 éves korosztályhoz tartozó fiúk és lányok vettek részt a táborban, amelynek bázisa a Szathmáry Karolina Kollégium volt, ahonnét csillagtúrákat tettek a résztvevők. Jártak a hajdújárási Lurkóházban, Palicson, a töröktopolyai kegyhelyen, Péterváradon, a Tarcal-hegy (Fruška Gora) kolostoraiban, fürödtek Redneken (Vrdnik), hajókáztak a Császár-tavon, felmentek a székesegyház tornyába, megnézték a resavai cseppkőbarlangot, a Dinó Parkot Svilajnacon. Naponta szentmiséken, közös játékokon és foglalkozásokon vettek részt, s az utolsó napon kiosztották a missziós értékeket leginkább képviselő gyermekek számára a vándordíjat.