Legyünk a szeretet közössége – Családfesztivál Muzslyán

A muzslyai plébánián Ferenc pápa – Legyünk a szeretet közössége – gondolatának mottójával szervezték meg a Családfesztet május 23-án.

A rendezvény egyházmegyei szintű volt, a helybeli családok mellett egész Bánság területéről érkeztek családok, házaspárok, emellett a szabadkai Smile Nagycsaládosok Egyesületének tagjait is vendégekül látták.

Dr. Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök nyitotta meg a rendezvényt püspöki szentmise keretében. A főpásztorral együtt miséztek a Muzslyán szolgáló szalézi atyák, valamint msgr. Mellár József általános helynök, törökbecsei plébános és msgr. Gyuris László székesegyházi plébános.

A családról akarunk beszélni, gondolkodni és mindezt az Egyház keretében

– mondta homíliájában a püspök atya, aki felhívta a figyelmet az idei évben megrendezésre kerülő Családszinódusra is. Homíliájának nagyon szép üzenete, hogy a házasság a szeretet szentsége.

A szentmisét követően a programok két síkon folytatódtak. A felnőttek számára előadásokat szerveztek nevelés a családban és a házaspárok kapcsolaterősítése témában, bemutatkozott a szabadkai Smile Nagycsaládosok Egyesülete és koncertet adott a Don Bosco kórus. Ugyanakkor az ebéd- és kávészünetekben lehetőség nyílt a tapasztalatcserére és kötetlen beszélgetésre is.

A gyerekekkel mintegy harminc helybeli animátor foglalkozott, hogy a szülők gondtalanul részt vehessenek a programokon. A muzslyai hittanosok a szeretetről mutattak be két előadást, majd játszottak, különböző kézműves foglalkozásokon és ügyességi játékokban vehettek rész.

A rendezvény a Segítő Szűzanya tiszteletére körmenettel zárult.

Fotó: Hallai Mihály