Boldog Bogdánffy Szilárdra emlékeztek szülőfalujában

Isten legnagyobb ajándéka a vértanúság kegyelme, amelyet vállalni külön hivatás.

– mondta homíliájában a hatvan éve vértanúhalált halt Boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspökre emlékező szentmisén szülőfalujában, Feketetón (Crna Bara) október 3-án dr. Német László SVD nagybecskereki püspök.

A főpásztor három vértanú példájáról beszélt: Boldog Salkaházi Sára szociális testvér maga kérte az elöljárójától az engedélyt a vértanúságra, hiszen a II. világháború alatt zsidókat bújtatott és mentett meg a biztos halától. Önként vállalta, hogy megannyi üldözöttel együtt kivégezzék. Boldog Maria Restituta irgalmasrendi nővér Ausztriában dolgozott. Munkahelyén, a kórházban megannyi közintézményhez hasonlóan Ausztria annektálásával a nácik betiltották a kereszt használatát, de a nővér folyamatosan visszatette azt régi helyére. Tettének végrehajtásához engedélyt kért gyóntatójától, egy verbita szerzetestől. Letartóztatását követően lefejezték.

Boldog Bogdánffy Szilárdról nem tudjuk, hogy kérte-e, kívánta-e a vértanúságot. Arról viszont biztos tudomásunk van, hogy a legvadabb egyházüldözés alatt a kommunista Romániában vállalta a püspökséget, hogy szolgálja nyáját. Titkos felszentelését követően rögtön letartóztatták, mert nem vállalta, hogy megszakítja a kapcsolatot Rómával, amely egységünk biztosítéka. Ugyanennek az eszmének esett áldozatul a prágai Beran bíboros vagy Mindszenty hercegprímás, de számos ortodox és görögkatolikus lelkipásztor is. Az Egyház büszke vértanúira, ezért is kérlek benneteket kedves testvérek, hogy a Hit éve végén gondoljunk mindazokra, akik hűek voltak a hitben.

– hangsúlyozta a püspök atya.

Az alig félezer lakost számláló Feketetó lakosainak kb. a fele katolikus, a hívek lelki gondozását a közeli Csókáról látja el Hajdu Sándor plébános, egyházmegyei irodaigazgató, aki tavaly hagyományteremtő céllal szervezte meg a Bogdánffy zarándoklatot, amelyet a jövőben is a vértanú püspök emléknapján tartanak majd Feketetón. A kicsiny észak-bánáti falu Boldog Bogdánffy Szilárd mellett még két papi hivatást adott a Nagybecskereki Egyházmegyének: Király Tibort 1988-ban, Masa Tamást 2003-ban szentelték pappá.