András-napi vásár Szentmihályon

November 29-én délután tartottuk meg, a cserkészek szervezésével, az András-napi vásárt Szentmihályon. Itt saját készítésű kreatív dolgokat láthattak és vásárolhattak meg a látogatók.

Alkalmi műsorral nyílt meg a vásár. A cserkészek tisztelgéssel és cserkészindulóval nyitottak, majd a kis óvodások léptek színre. Ezután Kornélia nővér a kis énekkarral vonult fel, és Gyuris László plébános buzdítása után beindult a vásárlás.

A cserkészek egyik törvénye úgy hangzik: „A cserkész ott segít ahol tud”. Ezt az alkalmat megragadva felhívtuk egymás figyelmét a Fülöp-szigeteken élők helyzetére és egy dobozt helyeztünk ki erre a szándékra, hogy aki csak tud támogassa a nehéz helyzetben lévőket.

Jól sikeredett az idei vásár, mert gyerek, felnőtt mosollyal az arcán hagyta el a vásár színterét.