24 óra az Úrért Nagybecskereken

Ne becsüljük le az olyan sok ember imájának erejét! Szeretném, hogy a 24 óra az Úrért elnevezésű kezdeményezést az egész Egyházban, egyházmegyei szinten is megtartsák március 13-án és 14-én: ez az alkalom éppen az imádság szükségességét hivatott kifejezni.

– írta idei nagyböjti üzenetében Ferenc pápa. A fent megnevezett időpontra az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke, Rino Fisicella érsek a templomok egész napos nyitva tartását, szentségimádást és gyónási alkalmak biztosítását javasolta.

A Nagybecskereki Egyházmegyében a nagybecskereki plébániaközösség msgr. Gyuris László székesegyházi plébános vezetésével hatórás programmal csatlakozott a kezdeményezéshez. A Szentatya szándéka szerint az idei program középpontjában az imádság és az irgalmasság szerepelt, s részt vettek benne a kisközösségek képviselői, az egyháztanács tagjai, a hittanosok és hívek egyaránt. A betegek, s mindazok, akik nem vehettek részt személyesen e szép lelki programban, otthonaikban imádkozva csatlakoztak a programhoz.