Jó nekünk itt! – Nagybecskereki Egyházmegye

Jó nekünk itt!

knihittanosok49

A különleges nevelési igényű hittanosokat és nevelőiket fogadta Dr. Német László SVD nagybecskereki püspök május 19-én. A találkozó az egyházmegyei zsinati folyamatok jegyében és annak mottója megélésével zajlott.

A főpásztor az összejövetel elején bemutatta a zsinat logóját, majd a hittanosok és kísérőik segítségével a püspökség udvarában megpróbálták élő lánc formájában megalkotni azt.

A találkozó folytatásában Elias Ohoiledwarin SVD atya, az egyházmegye ministránsreferense irányításával evangelizációs énekeket énekeltek. Ezt követően a gyerekek „kiszínezték” a püspökség udvarát. Lerajzolták a zsinati mottóhoz kapcsolódó gondolataikat: sok-sok színes szívet, napot, folyókat…

Az összejövetel a püspöki lakban pizza-kóla menü elfogyasztásával ért véget. Mielőtt hazaindultak, a főpásztor mindenkinek csokoládét és zsinati logót ábrázoló kitűzőt ajándékozott.

Jó nekünk itt, jövőre is jövünk! – ígérték a gyerekek, akiket minden évben vendégül lát a püspök atya. Idén a nagybecskereki, muzslyai, hódegyházi, padéi és tiszaszentmiklósi hittanosok vettek részt a találkozón.