Hagyományápoló kollégisták

emmauszbetlehemA muzslyai Emmausz fiúkollégium hét növendéke betlehemes játékkal mutatkozott be december folyamán. Elsőként kollégiumban, majd a muzslyai karácsonyi vásáron adták elő produkciójukat. A folytatásban bemutatkoztak a nagybecskereki székesegyházban, Kisoroszon, Zentán, Erzsébetlakon, Lukácsfalván, a betlehemi békeláng vajdasági központi kiosztó ünnepségén.

A Csillagozni készülünk király udvarába… elnevezésű projektum részeként a SzékelyKapuk-ZöldKapuk közép-európai civilizációs verseny keretében mutatták be a régi hagyományokon alapuló összeállításukat. A németországi Csillagénekesekhez (Sternsingern) hasonlóan ez a héttagú csapat is arra törekszik, hogy a környezetét segítőkészebbé tegye, hogy megérezze mindenki az örömszerzés, az adományozás igazi kiváltságát.

Ördög Lóránt, Jenován Flórián, Kiss Tamás, Brasnyó Mihály, Szekula Albert, Mike Attila és Jónás Szebasztián – a betlehemezők – a népzene és a néptánc motívumait is beleszőték előadásukba. Nevelőtanáruk, Gabona Ferenc maximálisan támogatta őket, mind a próbákon, mind a fellépéseik megszervezésével.