CIM elnökségi találkozó

dsc_0153Május 5 – 7 között a nagybecskereki püspöki lakban találkozott Dr. Német László SVD püspök elnöklete alatt a Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) vezetősége. Az elnökségi ülés fő témája a 2018-as Nemzetközi Római Ministránszarándoklat előkészítése volt, valamint a 2017-es éves közgyűlés szervezése, melyet idén szeptember 4 – 7. között tartanak majd Belgrádban. Az elnökségi gyűlésen részt vett Dr. Német László SVD püspök, a CIM elnöke; Dr. Csiszár Klára, a CIM alelnöke; Tanja Konsbruck, a CIM kincstárnoka; a Német Püspöki Konferencia Ministráns pasztorációs referense, a CIM ülnöke Alexander Bothe és Sven Scholoven a Münsteri Egyházmegye ministránslelkésze.

A CIM – Coetus Internationalis Ministrantium – nemzetközi szövetsége azoknak, akik ministráns pasztorációban dolgoznak vagy az iránt érdeklődést mutatnak. Alapításának éve 1960.

Referensek révén jelenleg számos európai ország képviselteti magát a szövetségben: Ausztria, Belgium, Franciaország, Horvátország, Luxemburg, Magyarorszag, Olaszország, Portugália, Románia, Svájc, Szerbia, Szlovákia, és Németország.

A CIM 1962 óta szervezi meg rendszeresen a Nemzetközi Római Ministránszarándoklatot. 2010-ben közel 75.000 ministránst fogadott XVI. Benedek pápa. 2014-ben a Német Püspöki Konferencia úgy döntött, hogy külön zarándoklatot szervez német ministránsok számára Rómába, ekkor mintegy 50.000 ministránst fogadott Ferenc pápa. Európa 21 országából érkező nemzetközi ministráns zarándokcsoportot, a CIM szervezésében, utoljára 2015-ben fogadott Ferenc pápa.

Az elnökség reméli, hogy a 2018-as zarándoklat alkalmával a német ministránsok és Európa, de más kontinens ministránsai, mintegy 75.000-en, ismét találkozhatnak, és együtt imádkozhatnak Ferenc pápával a világ békéjéért, hiszen a zarándoklat mottója a zsoltáros szavaival „Keresd a békét és járj a nyomában!” (Zsolt 34, 15b) A 12. Nemzetközi Ministránszarándoklatot hivatalosan is meghirdető püspöki meghívó június folyamán fog eljutni az egyházmegyékhez.