Az idén 150 éves székesegyház búcsúja

150templombucsubecskerek7

„A balga a szájában hordja a szívét, a bölcsnek szívébe van rejtve a szája” /Sir 21,26/

Sirák fiának könyvéből idézett magyar nyelvű homíliájában Dr. Német László SVD püspök a székesegyház búcsúján, Nepomuki Szent János ünnepén. A főpásztor Nepomuki Szent János példáját alapul véve hangsúlyozta, hogy mi keresztények arra vagyunk hivatottak, hogy az igazság hirdetői legyünk.

Az ünnepi szentmise horvát ajkú szónoka Tapolcsányi Emánuel tordai plébániai kormányzó is a gyónási titok szentje életpéldáját állította a hívek elé. Kiemelte, hogy folyamatosan lehetőségünk van arra, hogy megváltozzunk, s szeretettel közeledjünk Istenhez és embertársainkhoz.

Az idén 150 éves székesegyház búcsúját családias hangulatban tartották. Az ünnepi szentmise végén mons. Gyuris László székesegyházi plébános, püspöki helynök megköszönte paptestvéreinek, hogy együtt mutatták be főpásztorukkal a szentmisét, az Emmanuel kamarakórus és nagybecskereki leánykollégium zenei szolgálatát, valamint a hívek részvételét.

Hangsúlyozta, hogy a jubileumi évben több ünnepi alkalom is lesz. Első ízben kapcsolódik be a székesegyház a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatba május 19-én. Tíz nap múlva – május 26-án – Palatinus Alen diakónust pappá szentelik; a jubileum alkalmából egy székesegyházi kalauzt (könyvecskét) adnak ki; s ünnepi hálaadó szentmisét mutatnak be novemberben a másfél évszázada felszentelt istenházában.