Áldalak, jó Uram!

A három hónapos téli szünetet követően március 8-tól ismét megkezdődtek a dicsőítő imaalkalmak Vajdaság megújulásáért a padéi Szent András Evangelizációs Központban.

A találkozó szentmisével kezdődött, amelyet msgr. Fiser János általános helynök mutatott be Masa Tamás atyával együtt. Homíliát Tamás atya mondott, a dicsőítést Csiszér László vezette. Kunszabó Zoltán tanításában hangsúlyozta, hogy a nagyböjti időszakban tudatosítanunk kell magunkban azt a tényt, hogy kereszthordozás nélkül nem juthatunk a mennyországba, és mennyire fontos kell, hogy legyen az életünkben, amikor elbukunk, hogy tudjunk Istenre nézni. Ne dühöngő, indulatos keresztények legyünk, hanem kapaszkodjunk Isten kezébe, mert ő az, aki ezt a keresztet velünk együtt meg tudja tartani, mondta.

Valamennyien nagyon vártuk már ezt az imaalkalmat. Házigazdánk, a helyi plébános, Fiser atya nagyon nyitott. Bemelegítette a hittantermet, ami nagyon fontos, mert az emberek, amikor meghallották, hogy a dicsőítés meleg hittanteremben lesz, örömmel jöttek. Részben emiatt, de minden bizonnyal a nagyböjt hatására is, hatvanegyen voltunk ezen az összejövetelen. Fiser atya igazán szívélyes házigazda, mindenkihez van egy-egy kedves szava, odafigyel az emberekre, ösztönzi a padéiakat is, hogy jöjjenek a találkozókra

– nyilatkozta Pozsár Ildikó a Központ vezetője, aki azt is elmondta, Tamás atya jóvoltából létrejött a dicsőítés első facebook-os élő közvetítése is, amelyet többen is követtek.

A következő imaalkalom április 26-án lesz Padén 17 órakor.