Advent Szajánban

Lobog már két kis gyertyaláng

Karácsony előtt négy héttel kezdődik advent, a várakozás ideje. Ilyenkor lélekben is felkészülünk a karácsonyra. Elvégezzük a szentgyónást, szorgalmasabban járunk a misékre. Próbálunk jobbak és kedvesebbek lenni egymáshoz.

A hittanos gyerekek a templomban és az iskolában is rövid műsor keretében gyújtják meg az adventi koszorú gyertyáit egyenként hétről-hétre. Minden vasárnap énekelünk és verset mondunk a templomban, hétfőn reggel pedig az iskola teraszán. Ez már több éves hagyomány itt a szajáni Móra Károly Általános Iskolában. Ilyenkor kivonulnak a tanulók és az iskola összes dolgozója.

A koszorún 3 lila és 1 rózsaszín gyertya van. Az első jelképezi a hitet, a második a reményt, a harmadik (rózsaszín) az örömet és a negyedik a szeretetet.

A családommal mi is készítünk otthon adventi koszorút. Szeretem ezt az időszakot, mert ilyenkor a nagy készülődés közepette többet van együtt a család.

Bera Emese


Advent nálunk

Minden évben a december hónapot várom a legjobban. Számomra ekkor vannak a legszebb ünnepek. Először Mikulás, majd Luca napja, karácsony és persze az advent, amely négy hétig tart.

Az advent a várakozás ideje, várjuk a kis Jézus születését, aki a szívünkben születik meg évről évre. Advent idején részt szoktam venni a gyertyagyújtó ünnepségeken a templomban és az iskolában is. Közben folyamatosan készülünk a karácsonyi műsorra is. Szenteste a templomban szoktunk szerepelni, énekelni. Ez mindig olyan megható. A faluból sokan eljönnek megnézni minket és maradnak utána a szentmisén is. Advent vége felé segítek néhány társammal a templomi fenyőket is feldíszíteni. Ez is egy szép esemény, amely mindig jó hangulatban történik. A munka végeztével a hittanteremben forró teát és sütit szoktunk kapni. Minden évben a templomunkban karácsonykor csomagot kapnak a gyerekek. Sok jószívű ember és vállalat van, akik adakoznak erre a célra. Általában 150 csomagot készítünk, amelyek elkészítésében én is részt veszek.

Otthon is készítünk adventi koszorút és vasárnaponként azt is meggyújtjuk. Ez a 4 hét számomra olyan titokzatos, alig tudom kivárni, hogy karácsony legyen. A negyedik héten feldíszítjük a lakást és szenteste a fenyőfát. Néhány éve már segítek anyukámnak a karácsonyi előkészületekben. Advent idején csomagokat készítünk a szegényebb gyerekeknek és az idős embereknek. Ruhákat, játékokat és gyümölcsöt teszünk a bele. Advent végére elkészülünk velük és karácsony előtt elvisszük a rászoruló családoknak. Ezáltal sok embernek még szebbé tesszük az ünnepet. Ez számomra az advent legszebb része, mert  jó érzés másoknak örömet szerezni!

Kátity Anna