A nagykikindai Assisi Szent Ferenc plébániatemplom zsinati csoportjának 1. összejövetele

A nagykikindai zsinati csoport 2018. 04. 20-án tartotta meg  az első összejövetelét. Esperesplébánosunk, Koncz Tibor atya, az összejövetelt megelőző vasárnapi szentmisén a hirdetések után meghívta  a híveket,  és megkért bennünket, hogy szóljunk ismerőseinknek, hogy minél többen kapcsolódjunk be a zsinati munkába. A péntek esti a szentmisét az egyházmegyei  zsinatunkért ajánlottuk fel.

Tibor atya köszöntötte a zsinati csoport tagjait, és buzdított minket, hogy szabadon  fejtsük ki véleményünket, és bátran szóljunk hozzá a támákhoz.

Összejövetelünket  zsinati imával kezdtük, mintegy ötven   ember együtt imádkozott a templomban az oltár és a „Jó nekünk itt” feliratú zsinati lobogó előtt.

Majd az animátorok következtek rövid ismertetőjükkel, amelyben megosztották a csoporttagokkal a becskereki püspökségen nemrég megszervezett animátorképzésen szerzett  tapasztalataikat.

Az evangelizáció  munkadokumentum  első néhány  kérdésére gyűjtöttük be a zsinati csoport  véleményét. Kérdésről kérdésre haladtunk. Dicséretes, hogy olyan sokan felszólaltak , és komolyan vették ezt a nem könnyű, de ugyanakkor  nagyon szép és  fontos feladatot.  Jegyzőkönyvet vezettünk, minden felszólaló véleményét lejegyeztük.  Nagy segítségünkre volt plébánosunk, Koncz  Tibor atya, aki bátorított minket, és tanulságos példákkal szemléltette a témához kapcsolódó fogalmakat.  A bensőséges hangulat sokunkat tanúságtételre késztetett. Sok szép és megható történetet osztottunk meg egymással. Voltak akik csak hallgatták a felszólalókat, de mindenki, aki jelen volt, elismerőleg nyilatkozott a zsinati gyűlésről.

Megbeszéltük, hogy a következő összejövetel két hét múlva lesz a plébánia nagytermében. A zsinati csoport kérte, hogy a következő összejövetelig  mindenki kapja  kézhez    a kérdéseket , hogy  mindannyian   felkészülhessünk a beszélgetésre, és  hogy  hatékonyabban tudjuk teljesíteni a   ránk bízott feladatot. Mindannyian nagyon várjuk a következő összejövetelünket.

(Részlet a jegyzőkönyvünkből)

1. Mit értek én személyesen evangelizáció alatt?

Zsinati csoportunk véleménye szerint az evangelizáció:

• érzékenység a rászorulók (betegek, szomorúak, kirekesztettek, magányos emberek) iránt
• a rászorulók imára buzdítása
• az Úr dicsőítése
• a hit  terjesztése (megosztjuk másokkal, hogy miben hiszünk)
• a betegek megsegítése, gyógyítása  közös imádsággal
• a rászorulók meghallgatása, vigasztalása, bátorítása, megsegítése
• Isten kegyelmével megmenteni valaki életét
• a szentmisén hallottak továbbadása, tanúságtételek  meghallgatása és továbbadása
• buzdítás a keresztség szentségének felvételére
• tanúságtétel

Néhány tanulságos  szép példát is hallottunk az összejövetelen :

(Rövid, nem szó szerinti- ,de a lényegtől nem eltérő lejegyzés)

1. A hívők közösségébe egy ismeretlen,  meggyötört ember érkezett. Valaki közülük  észrevette. Később odament hozzá, melléült, kérdezgetni kezdte. A meggyötört ember lassan megnyílt, elpanaszolta életét, szomorúságának okát. Azt mondta, hogy eddig minden kicsúszott a kézéből, semmi sem sikerült neki az életben. A hívő ember hallgatta őt, majd arra kérte, hogy tegye össze a két kezét, kulcsolja össze ujjait.-Így már nem fog semmi kicsúszni a kezéből-mondta. Az összekulcsolt kéz az imádság jelképe. A férfi megtanult imádkozni. Az ima békét hozott  a szívébe.
2. „Számomra most  a legfontosabb az az ember, akivel ebben a pillanatban  találkoztam.” Amennyiben ezt befogadjuk, Isten kegyelmével életeket menthetünk.
3. … Egy korábban megtartott  evangelizációs kurzus résztvevője, a képzés  végén eldöntötte, hogy megkeresztelkedik. Azóta megváltozott az élete.
4. Az egyik  szülői értekezleten  sok kérdés merült fel a nevelésről, a szülő-gyermek kapcsolatról. A kérdéseket figyelmesen hallgattam, igyekeztem a szülők segítségére lenni, türelmesen végig beszélni velük minden szülői kételyt, nehézséget. Közben eszembe jutott, hogy engem otthon várnak, hogy megbeszéltünk valamit. A munkámat én  mindig hivatásként éltem meg, és nem tudtam  sürgetni a szülőket, hiszen a gyermekeikről beszélgettünk. Amikor vége lett az értekezletnek, és az órámra pillantottam, világossá vált előttem, hogy már nem tudom biztosan teljesíteni azt amit megígértem a gyermekemnek, vagyis azt, hogy elviszem  a szegedi vonatállomásra, ahonnan Budapestre, az egyetemre kellett utaznia. Ha a határon várakozni kell, akkor már nem érjük el a mai napon az utolsó esti vonatot. Mégis bíztam a szerencsében, szóltam az Úrhoz, kértem, hogy segítsen. – Nagyon szeretem a diákjaimat, Te tudod Uram, hogy fontos, nemes dolog miatt késtem. Ne engedd, hogy a fiam, akit nagyon szeretek, miattam maradjon le a holnapi előadásról.Az úton végig imádkoztam. Nem veszítettem a reményt. A határon  várakozni kellett, akkor léptük át a határt, amikor a menetrend szerint már indult a vonat. Mégis folytattuk az utat. Bíztam az Úr segítségében. A fiam nagyon  aggódott. Nem értette, miért is megyünk a vonatállomás felé. Fél óra múlva az állomásra érkeztünk. Mondtam, hogy  nézzük meg,  mikor indul hajnalban  az első vonat. Mielőtt ezt megtettük volna ,  kinéztünk a pályaudvarra.  És lássatok csodát, nagy örömünkre, a pesti vonat még ott állt, és várt. Az égre tekintettem, mérhetetlen boldogság és hála  árasztotta el szívem, lelkem. A fiam is meghatódott, nem értette, hogy lehet ez. A  jegykezelőtől csak annyit kérdeztem:- Mondja uram, sűrűn előfordul, hogy késve indul ez a vonat?

   – Nem. Csak ma valamiért késik az Orosházáról érkező vonat. Azt kell bevárni-mondta.