A bátor tizenkettő

A bátor tizenkettő! – fogalmazhatnék így is, ha a képen látható bátor kisgyermekekre gondolok, akik közül hárman betegség miatt nem tudtak jelen lenni. Félelmet és akadályt nem ismerve, az időjárás viszontagságai ellenére péntekenként rendszeresen részt vesznek a kóruspróbákon. Ők a padéi plébániaközösség legügyesebb legfiatalabbjai, alsós hittanosok, akik szembenéztek ezzel az új kihívással.

Októberben kezdtük el a kóruspróbákat, és november 17-én volt a legelső, majd december 15-én a második és február 16-án a harmadik olyan szentmise, amelyen együtt énekeltek a nagy-kórussal. Minden alkalommal három-három új dalt tanultak meg hitoktatónőjük segítségével, nagy szorgalommal és még nagyobb lelkesedéssel. Az énekrepertoárt a hitoktatónő válogatta össze az alkalmakhoz a gyermekek képességeinek megfelelően a karizmatikus katolikus megújulás dalaiból, vagy, ahogyan sokan ismerik a „sárga könyvecskéből”.

Nem nagy valami, fogalmazhatnak sokan, de mivel nálunk ilyesmi még nem működött, ezért szeretettel állunk hozzá ehhez az újításhoz. Örülünk, hogy a mi fiataljaink is megmutathatják ragyogó képességeiket Isten nagyobb dicsőségére.

kiskoruspadeBízva abban, hogy ez a kis kórus megállja helyét és továbbra is folytatja munkáját, foglaljuk őket imáinkba, hogy Isten áldása legyen ezeken a gyermekeken, énekeljenek minél szebben és minél többet, hisz „aki énekel, az kétszeresen imádkozik” – tanultam én egykor a hitoktató tisztelendő nővéremtől. Imádkozzunk értük, és minden fiatalért, hogy Istennek tetsző életet folytathassanak, hisz az ő kezükben van a mi jövőnk is.