24 óra az Úrért

A Nagybecskereki Egyházmegye is csatlakozott a „24 órát az Úrnak” kezdeményezéshez március 9-én és 10-én.

Ferenc pápa a Misericordia et misera kezdetű apostoli levelében továbbra is arra hív bennünket, papokat, hogy legyünk a kiengesztelődés szolgái (vö. 2Kor 5,18). A Szentatya az Irgalmasság rendkívüli szentévének tapasztalatai alapján ajánlja, hogy a helyi lehetőségeket figyelembe véve, nagyböjt 4. vasárnapjához kötve folytassuk a „24 órát az Úrnak” kezdeményezést – írta főpásztori levelében Dr. Német László SVD nagybecskereki püspök, aki lelkipásztorait arra buzdította, hogy a helyi lehetőségek figyelembe vételével szervezzék meg a 24 órás szentségimádást plébániaközösségeikben.

Bánát egész területén imádták az Urat húsvét 4. vasárnapját megelőző pénteken és szombaton, ha nem is 24 órában, de néhány órát mindenképpen az Oltáriszentség előtt töltöttek több százan. A kezdeményezésbe az egyházmegye több plébániáján a hittanosok is bekapcsolódtak.

A székesegyházban a szentségimádás a péntek esti szentmise után kezdődött, majd a sekrestyében folytatódott és a szombat esti szentmise kezdetén zárult.

„Szerettem volna 24 órás szentségimádást a székesegyházban, de csak akkor éreztem, hogy ebbe belemehetünk, amikor egy fiatalabb ember azt mondta, hogy ő, ha kell, éjszaka akár négy órát is elvállal… És mások is készek voltak több mint egy órát Jézus előtt lenni. Így relatív hamar betelt a lista, amelyre fel lehetett iratkozni, hogy minden órában legyen valaki a szentségi Jézus előtt… Amikor a szentségimádás elkezdődött, azt vettem észre, hogy többen több órát ott töltöttek Jézus előtt. Nem tudtam hová lenni a döbbenettől… Ez igazán elgondolkodtatott, nem gondoltam, hogy ennyi hívőben megvan a jószándék, az igény, hogy a szentségi Jézussal legyen hosszabb időn át. Ezért már fontolgatom a jövőt, hogy többször legyen évente egész napos szentségimádás. Azt is érzem, hogy van abban valami, hogy ez a „24 óra az Úrért” Péter utódjától származik, itt is tapasztalhatjuk, hogy valójában ki is ő”

– mondta msgr. Gyuris László plébános, püspöki helynök.