Megmaradásunkért

A 20 éves Délvidéki Háló törökbecsei bogozói 2017. július 22-én gyalogos és bringás zarándoklatot szerveztek, történelmünk és magyarságunk szentélyébe az aracsi Pusztatemplomhoz.

A nagy kánikula ellenére a legelkötelezettebb hálósok a törökbecsei Szent Klára plébánia előtt gyülekeztünk. Innen indultak a bringások, mi gyalogos zarándokok pedig személyautókkal egy közeli tanyáig mentünk, ahonnan gyalogosan vágtunk neki a poros, napsütötte, emberpróbáló düllőutaknak. Bár kevesebben voltunk, mint az előző években, imával és nagy lelkesedéssel indultunk a zarándoklatra. Ez alkalommal Erdélyből és Magyarországról is érkeztek zarándoktársak, így szinte Kárpát-medenceivé vált a találkozásunk. Kiérve a Pusztatemplomhoz Dr. Sc. Horváth László, bácsföldvári plébános szentmisét mutatott be a szent falak között, amelyen megemlékeztünk a nap szentjéről Mária Magdolnáról. Lelki élményünket zenei szolgálatával tette még emlékezetesebbé Micsik Béla barátunk tette még emlékezetesebbé magyar tekerőjével. A szentmise énekeit a templom madarai velünk együtt énekelték.

A lelki táplálék után az ódon templomfalak árnyékában közösen elfogyasztottuk a finom ebédet, amelyet Kürti Erzsike, törökbecsei bogozónk, nagy szeretettel főzött az elfáradt zarándokoknak. Az ismerkedés, barátkozás, társalgás és közös fotózás után elbúcsúztunk egymástól a közelgő találkozásig, az egy hét múlva kezdődő Kárpát-medencei Háló táborig, amelyet Csíksomlyón szerveznek az erdélyi barátaink.

A visszautat traktorral tettük meg. Zarándoklatunk megpróbáltatásait, fáradalmait, hitünk és nemzetünk megmaradásáért ajánlottuk fel.